A buddhizmus vallás az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a brahmanizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus megalapítója Gautama Sziddharta herceg, a harcosok kasztjából (Buddha megvilágosodottat jelent) i. e. 560-480 között élt. Csodás körülmények között született, kiváló nevelést kapott, azonban megrázó élményt jelentett számára harmincéves kora körül az a felismerés, hogy a betegség, a szenvedés és a halál mindenki osztályrésze. Ezért elhagyta családját, lemondott a gazdagságról, és hét évig önsanyargató életet élt. Egy éjszakai elmélkedése alatt döbbent rá arra, hogy a szenvedés a tudatlanságból fakad, és úgy lehet megszüntetni, ha felismerjük, hogy a szenvedés a függőségből, a vágyak pedig a tudatlanságból fakadnak. Az, aki tud, képes megszabadulni a függőségtől, és így eléri a a nirvánát. Ettől kezdve hátralévő életét tanítással töltötte. Az ú.n. jobboldali út a függőség kioltását a vágyak kioltásával akarja megvalósítani, az ú.n. baloldali, tantrikus út, megengedi a vágyakat, amennyiben a függőséget el lehet kerülni tudással (ld. Epstein, 2005). A buddha nem isten, nem is egy isten földi megtestesülése, hanem ember, aki ki van téve a betegségeknek, megöregedésnek, s akinek az élete szintén halállal végződik. De megkülönbözteti a többi embertől, hogy minden szenvedélyt és elvakultságot legyőzött, s így csodálatos erők működnek benne. A mágikus képességek többsége akkor jelentkezik, amikor a kiválasztott ember eléri a teljes megvilágosodást, és ezzel Buddhává, megvilágosulttá válik. A szent iratok szerint Gautamát több Buddha előzte meg és fogja még követni.